Közösségi élet

Darts az Internátusban

,

Chudi Levenet Zsolt írása

Habár az idei tanév jelenléti része nem volt túl hosszú, internátusunkban a biliárdversenyünk mellett megrendezésre került egy dartsbajnokság is, melyet szintén Molnár Tamás tanár úr vezényelt le az esték folyamán.

A 14 résztvevő közül 10-en indultak a biliárdbajnokságon is, tehát nem mondhatjuk, hogy ezek a diákok nem szeretik a megmérettetéseket és a közösség igazán jó hangulatát.

Két hármas, és két négyes csoportból 8-an juthattak tovább az egyenes kieséses szakaszába. A csoportköröktől az elődöntőig, a mérkőzések szimpla beszállóval, illetve kiszállóval 2 nyert LEG-ig zajlottak.

A bronzéremért folytatott mérkőzésen Loboda Zsófiával játszottam. A játszma abból a szempontból szorosnak ígérkezett, hogy mindkét LEG során 1-1 dobás választott el minket a nyert LEG-től, azonban Zsófi ügyesebbnek és magabiztosabbnak tűnt, mint én. Ez pedig az eredményen is látszott, hiszen egy szoros és izgalmas játékban Zsófi 2-0-val könyvelhette magáénak a bronzérmet.

A döntőben Bozó Zsóka mérkőzött meg - a biliárdozásban is szép eredményeket elérő - Kovács Ákossal.  A már 3 nyert LEG-ig tartó összecsapás a dupla kiszálló nehézségeivel is meg volt fűszerezve. Ez a mérkőzés is szorosan indult, hiszen Zsóka 1 nyert LEG-e után Ákos kiegyenlített.  Már azt hihettük, hogy Ákos második aranyérme is megszületik, amikor Zsóka megmutatta, miért is ő a legesélyesebb a végső győzelemre. Gyönyörű dobásokkal megnyerte a következő két játszmát, így 3-1-es végeredménnyel ő lett a bajnok.

Zsóka tehetségét, egyébként nem csak az internátusi első helye, hanem kimagasló versenyeredményei is tükrözik. Kérésemre elmondta, hogy jelenleg a lányok ifjúsági versenyében az 1. helyen áll. Legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a felnőtt női mezőnyben is szép eredményt ért el, 2. helyen végzett az egyik országos versenyen. Hangsúlyozom a felnőtt hölgyek között remekelt.

Én, személy szerint kitartást és sok-sok sikeres versenyt kívánok neki, bízva abban, hogy gyakran halljuk még nevét dartsos körökben.

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk