Közösségi élet

Ismerkedési est (2021)

,

Lakatos Márton írása

A 2021/22-es tanév első napja előtt, augusztus 31-én az internátus lakói beköltöztek.

Mint minden évben, idén sem maradhatott ki az Ismerkedési est. Mint ez előtt volt, és ahogy ezután is lesz, az este legfőképpen a gólyák bemutatkozásáról, megismerésükről szólt. Ám ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis idén az Igazgatónő beszédével kezdődött a ceremónia. A Kecskeméti Református Internátus vezetője többek között arról is beszélt, hogy idén 138 gyerek van a kollégiumban elszállásolva. A beszéd végeztével egyenként felkonferálták a végzősöket, annak érdekében, hogyha a gólyák találkoznak velük a folyosón, akkor semmi akadálya ne legyen annak, hogy név szerint tudjanak köszönni. Ezt követően Molnár Tamás Tanár Úr tartott egy népszámlálást, amely során felállással lehetett jelezni, hogy az általa elmondott állítás igaz-e ránk, vagy sem. Olyan adatok derültek ki, mint például melyik városból jár a legtöbb diák az internátusba, hány külsős diák van, és ők milyen eloszlásban járnak a különböző iskolákba, és még sorolhatnám jó pár soron keresztül, hogy milyen apropó kapcsán kellett felállnunk és leülnünk.

Mindemellett volt egy ennél fontosabb dolog is, hiszen ezután történt: A GÓLYÁK BEMUTATÁSA. A bemutatkozás négy kérdésből állt: Mi a neved? Honnan jötték a kollégiumba? Melyik iskolába jársz, azon belül melyik osztályba? Ráadásként fejenként egy kérdést kellett kihúzniuk egy kalapból az újonnan érkező diákoknak. Erre példaként szolgálnak a „Tudtad-e, hogy a legjobbfej végzősök a 310-es szobában laknak?” vagy a „Szereted-e bulgurt?” vagy a „Benne lennél-e egy habpartiban?” kérdések.

Amint ezt a seregszemlét befejeztük Fazekas István Tanár Úr tartott egy monológot arról, hogy a legfrissebben beköltözött diákokra milyen nehézségek, programok várnak az elkövetkezendő néhány hónapban. A program lezárultával a gólyák visszamehettek ismerkedni az új környezetükkel, a szobatársaikkal, és remélhetőleg, jövendőbeli barátaikkal. Azok, akik nem elsőnek érkeztek az Internátus falai közé, a továbbiakban egy jót beszélgethettek arról, milyen volt a nyár.

 

Szabó Enikő fényképei >>

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk