Közösségi élet

Nálunk járt a Mikulás 2017

,

December 6-án a diákok együtt köszöntötték a koleszban a Mikulást, aki ezúttal is a gólyákból alkotott rénszarvascsordával utazott be a díszterembe. Segítői a 11. évfolyamos diákok voltak, akiket Szabó Csaba, az internátus korábbi nevelőtanára festett ki krampuszoknak.

Minden tanulócsoport külön-külön ajándékkal készült, hogy megörvendeztesse a Mikulást. Az 1-es tanulócsoport tagjai, régi szokás szerint, levelet írtak és abban kérték őt, hogy könnyítse meg az életüket a koleszban. A 2-es tanuló egy videóval készült, amelyben Zséda: A Szürkepatás című énekét énekelték Fazekas tanár úr a Mosolyra Hangolók gitárosának aláfestésével és Himpelmann Gellért dobolásával. A 3-as tanuló is egy videót forgatott ahol az egyik lány volt a Mikulás, és mindenki cipőjébe rejtett egy kis ajándékot.

 A 4-esek együtt verselték el Fecske Csaba: Jó leszek című versét, amely arról szól, hogy megváltoznak, és hogy mindig jók lesznek, persze csak miután felnőnek.

Az 5-ösök is egy kisfilmet mutattak be, Kolipipőke címmel, de ők nem a karácsonyról, hanem a koleszesek nehéz életéről, amit a Mikulás változtatott meg és a végén minden jóra fordul természetesen az ő jóvoltából.

Tulajdonképpen a Mikulás és a gyerekek is elégedettek lehettek idén, hiszen az egyik csomagot, a másik pedig egy hangulatos műsort kapott.

Írta: Tálas Donát Marcell 

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk