Közösségi élet

Mikulás est 2013

,

MIKULÁS-EST AZ INTERNÁTUSBAN

Ismét beköszöntött a december és internátusunkat meglátogatta a Mikulás. 

Hosszú előkészület és lázas várakozást követően egy fergeteges Mikulás-est keretein belül köszönthettük a nagyszakállú jövevényt. Nagy meglepetésünkre nem szánon és rénszarvasokkal, hanem egy konviktusi szállító alkalmatosságon a krampuszlányok közreműködésével gördült be közénk, ˝ B ˝ minőségű  rizst  hintve a közönség soraiba.

Pécsy Zsófia verssel köszöntötte a Mikulást. Ezután minden tanuló bemutatta gondosan összeállított műsorát. A 2. tanuló dalos pacsirtái és jómadarai, Balogh Dániel gitáros közreműködésével és az ézis fiúk segítségével egy vidám dalt adtak elő. Ezt követte a 4. tanuló frappáns levele, Makai Réka tolmácsolásában és egy fergeteges népdal Anka Terike előadásában a 3. tanuló részéről. Az 5. tanuló két műsorszámmal is készült az estére. Egy gitáros énekes produkciót mutatott be Kőrösi-Fehér Dorka és Sípos Bíbor, Döbrentei Kamilla pedig egy különleges ˝mazsorettfényjátékkal˝ kápráztatta el a Mikulást és a közönséget. 

Végezetül az egyes tanuló sebtében megírt csipkelődő levelét hallhattuk Köhler Patriktól. Bár a levél, mint mikulás-esti előadásforma, meglehetősen ódivatú, ez az iromány mégsem lett „avass”. A Mikulás jóra, de legalábbis ˝elégségesre˝ értékelte az előadásokat és megjutalmazta a szereplőket, a jelenlévő tanárokat és azok gyerekeit. A koleszosok a saját tanulóikban két – két csinos krampuszlány közreműködésével jutottak az ajándékcsomagjukhoz.

A Mikulás-est az idén is jó mulatság volt, köszönjük a lehetőséget az internátus vezetésének és a szervezést a DÖK-nek, illetve Szabó Csaba tanár úrnak.

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk