Közösségi élet

Kecskeméti kollégiumok találkozója 2016

,

A Kecskeméti Református Internátus 25 éves jubileumának évében az intézmény falain belül került megrendezésre a kecskeméti kollégiumok közti találkozó és barátságos vetélkedő. A játékos feladatok és az elmét is próbára tévő gyakorlatok során rendkívül jó hangulatban telt a kiszabott idő. 

A vegyes csapatok a köszöntés, valamint egy rövid áhítat után ügyességi feladatokkal kezdtek, hogy mindenki kellően felüdüljön a különböző gondolkodtató feladatok előtt. A megoldandó rejtvények között szerepelt a diákok kedvence: a zenefelismerés és a filmrészlet megtekintés. Emellett Kecskemét híresebb épületeit is fel kellett ismerni az e célból direkt rendkívül rosszul sikerült fényképeken. A zenei feladatok után kellően felkészültnek érezte minden csapat magát arra, hogy megírja a saját kollégiumának indulóját. A feladatot kissé nehezítette, hogy egy már meglévő zeneszámot kellet átírni. A Beatrice Nyolc óra munka című számára pl. meglehetősen leleményesnek kellett lenni ahhoz, hogy jó koli - induló szülessen. 

A verseny után, míg a zsűri az összpontszámot egyeztette, a vendég kollégiumok diákjait egy fenséges vacsorával vendégeltük meg. 

Az igazságosság érdekében a házigazda csapatunk az eredményhirdetésnél visszavonult a fair-play jegyében. Így végeredményben a győztes csapat nem más lett, mint a KSZC kollégium vegyes csapata. A dobogó második fokára állhattak a piarista kollégium diákjai, míg a harmadik helyezést a KSZC kollégium lány csapata nyerte el. A Táncsis és Gáspár kollégiumok diákjai is eredményesen szerepeltek és színesebbé tették a közös együttlétünket. 

A kollégiumunk diákjai a jövőre nézve is kedvet kaptak hasonló programhoz és várják a következő lehetőséget, hogy megmutassák ügyességüket, tudásukat és leleményességüket.  

A város kollégiumainak egy felejthetetlen estét ajándékoztunk úgy, hogy közben mi magunk is jól éreztük magunkat. 

A cikk szerzője: Fagyal Máté

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk