Közösségi élet

Hálaadó áhítat 2016

,

2016. október 2-án, vasárnap este hálaadó áhítattal és a nagyobb diákok előadásával ünnepelt a Kecskeméti Református Internátus közössége a 25. évforduló alkalmából. A nagyok a gólyák életéről adtak elő egy regényrészletet Tóth-Máthé Miklós: Pecúrok című alkotásából.

A vendég lelkészeket szeretetvendégséggel várták a diákok és az internátus közössége. Mindenki egyaránt kivette a részét a vendégek jóllakatásában. A társalgó roskadásig megrakott asztalokkal hívogatta a meghívottakat. Rajtuk sorakoztak a bőkezű családok adományai: inni- és ennivaló s minden, ami szem-szájnak ingere. Persze a szeretetvendégségből a kollégisták se maradtak ki. Gyorsan elterjedt a híre és a szemfülesebbek degeszre ehették magukat mindenféle finomsággal. Az italok között a széles kínálat ellenére mindenkinél a Coca-Cola volt a sláger. Sütemények terén nem válogattunk, a sós és az édes is hamar elfogyott. 

Az este során különösen kedves meglepetésként ért minket, hogy az áhítatot tartó lelkész öregdiákunk volt, és szinte csak jókat mesélt az itt töltött éveiről. Elmondta, hogy amikor belépett, felidéződtek benne a régi jó emlékek, és szinte megint diáknak érezte magát. 

Reméljük, majd mi is így emlékszünk vissza diákéveinkre.

Tálas Donát Marcell

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk