Közösségi élet

Gólyaavatás 2010

,

Megjöttek a gólyák az internátusba.

Az idei tanévben is szaporodtunk néhány hetedikes és kicsit több kilencedikes gólyával. Mint minden évben, most is a végzős diákokat hozta lázba leginkább az újak befogadásának emlékezetessé tétele.

Elsőként egy ismerkedési estet szerveztünk, ahol mindenki igyekezett memorizálni az új arcokhoz tartozó neveket. A gólyák kicsit rémülten kerestek egy-egy ismerős pillantást, amibe belekapaszkodhattak, de nem volt egyszerű dolguk.

Az első megpróbáltatás sikeres túlélése után elérkezett a Gólyaavató est, ami izgalmasabbnak ígérkezett, ezt abból is sejteni lehetett, hogy a végzősök ragaszkodtak a zártkörű rendezvényhez

Na, de valljanak erről a gólyák!

„Az egyik este, a szilenciumot követő vacsora után a végzősök a díszterembe rendeltek minket, gólyákat. Miután mindenki megérkezett izgatottan, egymás szavába vágva kiosztották feladatainkat. Koronát és jogart kellett saját kezűleg készítenünk a lányok részére, a fiúkat pedig sütivel elhalmoznunk. Miniszoknya és szemeteszsák beszerezése volt még a titokzatos feladat ( a miniszoknya a fiúknak kicsit problémás volt, de megoldották). Ha találkoztunk a folyosón, „Tiszteletem”-mel kellett köszönnünk a végzősöknek.

Két hét elteltével eljött a várva-várt Gólyaavató est, ami nagyon jó hangulatúra sikeredett, persze ezt az első pillanatban nem így gondoltuk. A díszterem ajtajában koronával és jogarral kezünkben vártuk az ítéletet. (Megjegyzem a fiúk igazán mulatságosan festettek szoknyában, de bevállalták, le a kalappal!) A végzősök egyenként, bekötött szemmel vezettek be minket, és ami ott történt azt nem áruljuk el, mert ígérhetjük mi is továbbvisszük ezt az ötletes próbatételt és nem kímélünk senkit sem! Egyet mondhatunk, ez volt az eddigi legviccesebb est. Aki kijött onnan csak nevetett és rohant zuhanyozni, mert ahogy kinéztünk az nem volt hétköznapi látvány. Mégis túléltük és örülünk, hogy nem maradtunk ki egy ilyen buliból és annak is örülünk, hogy ebbe a közösségbe tartozhatunk.

Köszönjük a végzősöknek a vidám perceket!

Mindannyian nagyon várjuk, mit hoz számunkra a jövő. Reméljük, hogy az előttünk álló út kalandos, élményekkel teli lesz!”

Gonda Viktória
9.d
A többi gólya egyetértésével és néhányuk közreműködésével

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk