Közösségi élet

Farsangi vacsora 2017

,

Az idei farsangi vacsora elég sokszínű volt. Rengeteget ettünk, ittunk, nevettünk, István bácsi pedig gitárral gondoskodott a zenei aláfestésről. A zsűrit Vincze Árpád, Kuti József lelkész urak, Szenes Mátonné Durucz Anna, az iskola igazgatónője, Anett néni, Szabó Csaba mesterszakács, a konyha részéről Mészáros János bácsi, Buzás Alex édesapja és Vas Sára a DÖK elnöke alkották.  Jelmez nélkül azonban nem lehetett volna részünk ezekben az örömteli pillanatokban. 

A legnépszerűbb maskarák a macska, bohóc, orvos és varázsló voltak.  Ezen kívül még találkozhattunk Luther Mártonnal, sportolókkal, ápolónőkkel és Miki egérrel is. A vacsora Pálné Lencsés Szilvia, a kollégium igazgatónőjének köszöntésével kezdődött. Ezután Vas Sára, Szeker Eszter és Pető Blanka fuvolajátékában gyönyörködhettünk. Kuti József lelkész úr imádságát követően neki is láttunk a diákok által készített finomságoknak.

Először a rangidős végzősök kapták meg a vacsorájukat, majd az egyre fiatalabbak következtek. Az előre kiválasztott előételeket, főételeket és desszerteket nevelőink osztották ki. Sok különlegesség is került az asztalokra, mint például az ínycsiklandó Emma féle csoda, brusquetta, vörösboros marhapörkölt és Sára saláta. Voltak, akik a hagyományos ételeknél, a rántott húsnál, rántott sajtnál és sült krumplinál maradtak.

Desszertként ízletes somlói galuskát, édes álom palacsintát és zamatos gyümölcssalátát ehettünk. A zene még fokozta a jó hangulatot, melyet a Mosolyra Hangolók együttes szolgáltatott. Főként saját dalaikat játszották, de játszottak mai, régebbi, magyar és külföldi slágereket is, köztük Adele számait és a Gong rádiót hallgató koleszosok által jól ismert Sophiát. A jóllakott diákok, nevelők és vendégek Vincze Árpád tanár úr vezette imádsággal zárták le az ünnepi vacsorát.

A cikket írta: Ferenczi Anna

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk