Aktuális

Aktuális

Szerenád és ballagási díszvacsora

,

Erdősi Botond Csaba írása

Szabó Boglárka és Szegedi István fotói hamrosan 

 

Csütörtök este különleges hangulat lengte be a kollégium udvarát, hiszen ekkor vette kezdetét a végzősök ballagási ünnepségsorozata. Már hét órakor sorfalat álltunk az udvaron, izgatottan várva, hogy végzős diáktársaink utoljára végigvonuljanak közöttünk. Az ünnepélyes pillanatban ők lassan haladtak végig a sorok között, Szilvi néni, az igazgatónő kíséretében.

Miután bevonultak a konviktus épületébe, az igazgatónő egy szép, búcsúzó beszédet mondott nekik. Szavai egyszerre voltak meghatóak és biztatóak, hiszen lezárult életük egy fontos szakasza. A beszéd után pezsgővel koccintottak először a nevelőkkel, majd egymással is, ezzel is megünnepelve az együtt töltött éveket és a közös emlékeket.

Ezután következett a vacsora, ahol még egy ideig együtt lehetett mindenki. A vacsora végeztével egy kis várakozás után kezdetét vette az est egyik legszebb része, a szerenád. Az udvaron sötét volt, mi pedig a telefonjaink fényével világítottuk meg a végzősöket, ami igazán különleges hangulatot teremtett. Ők eközben Fazekas István gitárkíséretével három dalt énekeltek el, ami minden jelenlévőt megérintett.

A szerenád után a végzősök bevonultak a díszterembe, ahová már csak ők léphettek be. Innentől kezdve számunkra ismeretlen, mi történt bent, de biztosan méltó lezárása volt ennek a különleges estének. A hivatalos ballagásra vasárnap került sor.

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk