Aktuális

Aktuális

Aki mindig célba talál

,

Szamek Hunor interjúja Maglódi Tamarával

Maglódi Tamarával, a Kiskőrösi Lövész Egyesület bajnokával készítettem interjút, aki a sport szeretetéről, eredményeiről beszélt. Eredményei, céljai igazán példamutatóak.

Honnan jött a sportág megismerése és szeretete?

Mielőtt elkezdtem lőni, a családom többi tagja már űzte a sportot versenyszerűen, és akadt alkalom, hogy elkísértem őket a távoli versenyekre, majd egyszer jött az ötlet, hogy én is kipróbáljam. Ekkor nagyon megtetszett a sport, és apukám oktatott. A tehetségemnek es a gyakorlásnak köszönhetően el kezdtek jönni az egyre jobb és jobb eredmények. Először a juniorok közt, majd a későbbiekben a felnőttek mezőnyében is.

Mióta űzöd ezt a sportot?

2021-ben kezdtem el, tehát 3 éve.

Hol és heti hány órában gyakorolsz?

A kiskőrösi lőtéren, ahol apukám az oktató, illetve lőtérvezető, szombatonként, egy 3 órás edzés keretében gyakorlok. Ezen felül a nagyobb versenyek előtt a felkeszülési időszakban heti 3 alkalommal edzek.

Ki a sportágban a példaképed, és miért?

A bátyám, Maglódi Norbert, aki többszörös junior, illetve felnőtt országos bajnok, emellett több országos pályacsúcsot is ő tart.

Mit szeretnél elérni ebben a sportágban?

Céljaim közé tartozott a felnőttek és fiúk mezőnyében elől végezni, ami sikerült is, hiszen a kiskaliberű puska optika versenyszámomban, a 26 fős mezőnyben, melybe minden induló beletartozik, nemtől és korosztálytól függetlenül, az ötödik helyezést értem el. A lady kategórián belül országos bajnoki címet szereztem, junior kategóriában pedig a bátyám mögött ezüstérmes lettem. Terveim közé tartozik, hogy kipróbáljam magam a kis kaliberű pisztoly divízióban is.

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk