Aktuális

Aktuális

A 2-es tanulócsoport szolgálata

Reformáció

,

Erdősi Botond Csaba írása

Szabó Boglárka plakátja

Az internátusban 2025. november 9-én a mi, kettes tanulócsoportunk tartotta a vasárnapi áhítatot.

A témánk a reformáció volt, amit párbeszédes formában adtunk elő, és a szolgálat elején és a végén énekkel keretbe foglaltuk az elmondottakat. Hajdú Zalán Bendegúz mondta el a záróének előtti imádságot, amely sokunkat elgondolkodtatott. Sokat készültünk erre az alkalomra, aminek meg is lett a gyümölcse, mivel egy emlékezetes vasárnapot tudhatunk magunk mögött. Jó hangulatban telt a felkészülés, és örülünk, hogy ilyen szépen meg tudtuk csinálni. Jövőre is szívesen vállaljuk majd ezt a feladatot.

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk