Közösségi élet

Ping Pong verseny az Internátusban

,

Pingpong verseny az Internátusban

Tudósító: Imregi Bence

Internátusunkban immár harmadik éve rendezik meg a házi pingpong bajnokságot külön a lányok és külön a fiúk számára. Az idei verseny mindkét kategóriában, nem várt, magas színvonalat hozott, és a fiúknál egyben rekord számú nevezőt is.

A lányok közül négyen neveztek a versenyre: Novák Laura 12. évf., Pintér Boglárka, Podobni Nóra és Rakszegi Napsugár 9. évf.. A körmérkőzések után első helyezett lett Novák Laura, második helyen Pintér Boglárka végzett és dobogós helyezést ért el Rakszegi Napsugár. 

Novák Laura külön kiemelendő a diákolimpián elért kimagasló eredményeiért is.

Gratulálunk nekik!

A fiúknál - mint említettük - 19 játékos indult.  Hat három fős csoportba sorsolták őket, ahonnan csak a csoportgyőztesek jutottak tovább. Gyóllai László, aki a tavalyi versenyt megnyerve azt a bónusz ajándékot kapta, hogy az első csoportkörben nem kell részt vennie, csak a nyolcad döntők során csatlakozott a társasághoz. Ez nem azt jelentette, hogy az idei verseny megnyerésére is bebiztosította magát, hiszen Bán Kristóf, aki idén költözött be az internátusba, kiváló teljesítménnyel rukkolt elő. Kristóf először a csoportküzdelmek során búcsúztatta a tavalyelőtti bajnokot, Szabó Balázst, majd az elődöntőben a címvédő Gyóllait győzte le. 

Ezzel a remek teljesítménnyel megszerezte az 1. helyet. A verseny döntőjébe Bánon kívül Lakatos Ármin jutott be, így ő lett a második. A harmadik helyet végül Gyóllai László szerezte meg.

Gratulálunk nekik is!

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk