Közösségi élet

Gólya - Ki mit tud?

,

Gólya - Ki mit tud?

2018. október 16-án a Kecskeméti Református Internátusban második alkalommal került megrendezésre a Gólya - Ki mit tud?, melyen internátusunk új tagjai az egész közösség előtt mutathatták be tehetségüket. 

Persze ez okozott némi lámpalázat, hiszen még csak egy hónapja vannak közöttünk. Ennek ellenére remek, szórakoztató produkciókat láthattunk.

Ez az esemény az internátus mentorprogramjának csúcspontja. A mentorprogramról annyit kell tudni, hogy minden gólya mellé kerül egy végzős mentor, akinek az a szerepe, hogy bevezesse a frissen beköltözött mentoráltját az internátusi élet mindennapjaiba, segítse és támogassa őt. A gólyák és mentoraik lelkesen és nagy erőfeszítéssel készültek (persze voltak kivételek), aminek meg is lett az eredménye.

Az előadások közt láthattunk zenés, énekes, illetve táncos produkciókat, bűvészmutatványokat, stand-up-ot, prózát és még egyéb, „kategóriába nem besorolható” előadásokat. Voltak, amelyek mosolyt csaltak arcunkra, olyanok, melyektől önfeledt nevetésben törtünk ki, és persze voltak, amelyeket csöndben, nagy figyelemmel kísértünk, mivel az előadó tehetsége, valamint az előadás színvonala elkápráztatott bennünket.

Az est „sztárvendégei” közül először Aradi Imrét szeretném megemlíteni, aki a Kecskeméti Katona József Színház színművésze. A zsűri tagjaként építő jellegű kritikájával és szakmai hozzáértésével segítette előadóinkat. A másik két „sztárvendégünk”, pedig Latyák Bence és Búzás Bence volt. Róluk azt illik tudni, hogy az Internátus volt diákjai, és a tavalyi Gólya - Ki mit tud? nyertes mentora és mentoráltja, akik most az X-Faktorban próbálják ki magukat. Váratlan látogatásuk és színvonalas produkciójuk mindenkit meglepett és nagy örömmel töltött el.

A „Ki mit tud?” valójában egy olyan verseny volt, ahol a mentorokat az alapján díjazták, hogy  mentoráltjuk milyen teljesítményt nyújtott. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a zsűrinek könnyű dolga volt, amikor meg kellett hoznia döntését, mivel rengeteg jó műsorszámot tekinthettünk meg. 

Végül megszülettek a jól megérdemelt eredmények, melyek a következők:

Megosztottan harmadik helyezett lett Papp Dóra, akinek mentoráltja, Molnár Róza zongorázott, illetve Novák Laura - Tóth Sarolta mentorpáros, akiknek a gólyája, Fáy Olívia saját írását adta elő.

Második helyezést ért el Szabó Balázs, akinek két „tanítványa” Molnár János és Kuncz Ábel egy bohózattal szerzett nekünk vidám perceket.

Az első helyezett pedig Vas Barnabás és Újvári Kovács Bence lett. Mentoruk Horváth Gergely volt, aki mindent megtett, hogy bűvészmutatványukkal (vagy inkább azoknak kiparodizálásával) elkápráztassák a közönséget. 

Úgy gondolom, hogy ezt az estét a nevelőtanárok (főleg Molnár Tamás tanár úr) és diákok egyaránt nagyon élvezték és kellemes kikapcsolódás volt számukra. Reméljük jövőre is ilyen színvonalas és élvezetes performanszokkal készülnek majd a gólyák mentoraik támogatását élvezve.

Írta: Gyóllai Mátyás

Galéria megtekintése

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk